III. / VIII. Rész: Újra New Orleansban

( Skyler Jones szemszöge )
Song: One Republic - Come Home

Miután Stefan megkérte a kezem még egy hetet töltöttünk a tóparti házban, ma reggel pedig összecsomagoltunk és elindultunk New Orleansba. Tegnap felhívtam Caroline-t hogy tudjanak az érkezésünkről, de az eljegyzést nem említettem neki, személyesen szerettem volna elmondani nekik. Kicsit félek a reakciójuktól, főleg Klaus az aki miatt aggódok, hiszen neki és Stefannak van közös múltja amiben leginkább ellenségek voltak. Félek hogy mit szól ahhoz hogy az egykori ellenségéhez készülök feleségül menni. - Megérkeztünk. - szakította félbe a gondolataimat Stefan miközben rákanyarodott a bekötőútra. Pár perc elteltével már láttam is a házat. Jó érzés volt haza térni a családomhoz. - Hiányzott ez a hely. - sóhajtottam. - Tudom. - villantott rám Stefan egy halvány mosolyt. - Menj csak be, mindjárt megyek én is, csak kipakolok az autóból. - biztatott, én pedig máris siettem be egyenesen a nappaliba, ahol máris szemben találtam magam a többiekkel. Caroline, Hayley, Elijah, Marcel, Rebekah, Klaus és Hope.

- Sziasztok. - mosolyodtam el. - Milyen nagy vagy már. - hajoltam le Hopehoz egy gyengéd puszit nyomva a homlokára. - Már vártunk titeket. - ölelt át Caroline majd Rebekah, Klaus és sorban mindenki. - Hosszú volt ez a két hónap. - jegyezte meg Klaus én pedig helyeslően, egy bocsánatkérő pillantást vetettem felé. - Stefan hol van? - érdeklődött Hayley. - Kipakol a kocsiból, máris jön. - válaszoltam. - Remélem most már ő is a régi önmaga. - szólalt meg Elijah is. - Igen, az. És van egy fontos bejelenteni valónk. - mondtam halkan végszóra pedig Stefan is belépett a nappaliba. Mindenki melegen üdvözölte őt is, csak Klaus volt kissé távolság tartó, de szerencsére nem mogorva. - Mi az a bejelenteni való? Ne tegyetek ennél is kíváncsibbá. - sürgetett Caroline. - Stefan megkérte a kezem. - böktem ki, kertelés nélkül. - És én igent mondtam. - emeltem fel a kezem amelyiken az a gyönyörű gyűrű díszelgett amit tőle kaptam. A többiek reakciója viszont elég vegyesre sikerült. Caroline arcán örömteli vigyor jelent meg, Hayley és Elijah valamint Marcel azonnal gratulált nekünk, de Klaus és Rebekah....nos ők....még levegőt sem vettek a meglepettségtől. Tisztán látszott rajtuk hogy nem örülnek a hírnek.

- Remélem ez csak valami rossz tréfa. - szólalt meg elsőként Rebekah. - Nem! Nem az. - válaszolt neki Stefan. - Komolyan gondolod hogy pont egy Salvatore fiúhoz mész feleségül? - fordult felém Rebekah. - Nem értelek, eddig nem volt bajod azzal hogy Stefannal vagyok. - értetlenül néztem rá majd Klaus felé pillantottam. - Te nem mondasz semmit? - kérdeztem. - A házzasság komoly dolog, az hogy jársz valakivel vagy épp ágyba bújtok az nem nagy dolog, de a házasság az. - Rebekah régimódisága már idegesítő volt. Nem ezer évvel ezelőtt élünk. Szemforgatva vártam apám válaszát aki úgy nézett Stefanra mint aki a tekintetével készül ölni. - Rebekahnak igaza van. - szólalt meg végre. - Én pedig nem adom a beleegyezésem. - úgy beszélt hozzám mint egy kisgyerekhez akinek megtiltanak valamit, ennél nem is kellett több ahhoz hogy feldühítsen. - Nem kértem az engedélyed. Csak közöltem veletek hogy férjhez megyek. - vontam meg a vállam. - Tudom hogy te és Stefan régebben nem voltatok valami jóban. Gyűlöltétek egymást...stb...De az a múlt. Te megakartad ölni őt és a szeretteit, ő pedig téged...Ideje tovább lépni. Szeretem őt és hozzá megyek ha tetszik neked ha nem. Csak szeretném hogy az apám mellettem legyen életem legkülönlegesebb napján. - kérlelően beszéltem Klaushoz, de látszólag nem is érdekelte amit mondok neki. - Tudod mit? Majd szólj ha úgy döntöttél hogy értelmes felnőtt ember módjára tudsz gondolkodni. - néztem rá csalódottan és kisiettem a házból, kint már kezdett sötétedni, jól esett a hideg, friss levegő. - Skyler! Várj meg! - Elijah sietett utánam, ami meglepett. - Klaus makacs természet, de hidd el megenyhül. Mint mondtad Stefannal nem valami fényes a múltja, Klaus pedig nehezen felejt és még nehezebben bocsájt meg másoknak. A lánya vagy, csak a legjobbat akarja neked. Most azt hiszi hogy nem Stefan az. - kezdte mentegetni Klaust. - De annyira dühítő. - fújtam ki hosszan a levegőt.

- Tudom, kedvesem. - mosolyodott el halványan, fura, nem emlékszem hogy láttam volna őt valaha is mosolyogni. - És Rebekah? Neki mi a mentsége? - kérdeztem. - Azt hiszem ugyan az. Nézd el neki, kérlek. Bár mennyire is tagadják, de Klaus és ő túlságosan is hasonlítanak egymásra. - válaszolt miközben a hatalmas kertben sétálni kezdtünk. - Azt szeretném hogy a családom mellettem legyen az esküvőmön. - hunytam le a szemem egy pillanatra elképzelve a nagy napot. - Ott lesz mindenki aki számít neked. Apád is. Ismerem őt már jó ideje, ki nem hagyná az első lánya esküvőjét, főleg most hogy ennyit változott neked köszönhetően. Klaus nem volt ilyen, gyerekkorunkban apánk bántalmazásai, megkövült, összetört felnőtté változtatták, de ahogy te megjelentél, egyszeriben mintha visszatért volna az a kis kölyök aki volt, elkezdte élvezni az életet anélkül hogy gyilkolna vagy más emberek fájdalmán örvendezne. Most már itt vagy neki te, Hope és Caroline is. Klaus jó ember...most már. Ha türelmes vagy, meglátod hogy elfogdja Stefant és boldogan vesz majd részt az esküvőtökön. - Elijah meggyőzően tudott beszélni, hirtelen el is illant a haragom amit apám iránt éreztem. - Klaus szerencsés hogy ilyen testvére van mint te. - mondtam komolyan gondolva. - A család számomra a legfontosabb. - nézett rám kedvesen. - Köszönöm, Elijah. - öleltem át hálásan. Már nem láttam olyan reménytelennek a helyzetet, sőt...vártam hogy elérkezzen a nagy nap és oltár elé vonulhassak apám oldalán.