III. / V. Rész: Seattle

( Skyler Jones szemszöge )
Song: Rachel Taylor - Light A Fire

Miután az egyetemen összefutottam Elena-val, egy nagyon kínos beszélgetésbe bonyolódtunk. Elmagyaráztam neki hogy mi történt velem és hogy miért vagyok életben, ő ugyan nem mondta de tisztán látszott rajta hogy még ha nem is akar nekem rosszat, azért nem teljesen örül annak hogy életben vagyok. Ennek az oka pedig nyilvánvaló....félti a kapcsolatot ami kialakult Damon és közte miután én meghaltam. Magamra erőltettem egy mosolyt és megnyugtattam afelől, hogy nincs szándékomban közéjük állni, sőt kifejezetten kértem őt hogy ne mondja el Damon-nak azt hogy életben vagyok. Elena meg is ígérte, mindketten tudtuk hogy így lesz a legjobb. Rövid csevegésünk után pedig azonnal Seattle városába indultam, ahol Stefan-t utoljára látták. A legfontosabb jelenleg az volt számomra hogy őt rendbe hozzam....Amint megérkeztem a városba, elvarázsolt a hely, nem tudom miért de bolyongó turistaként bámultam minden épületet és csodáltam a nagyságukat. Nem csodálkoztam ezek után hogy Stefan éppen itt bújt el a szerettei elől. Ha a helyében lennék én magam is ide jöttem volna. Az egyik neves szállodában szálltam meg, majd miután besötétedett elindultam hogy bejárjam a várost....hogy megtaláljam Stefan-t. Úgy gondoltam hogy az ő fejével gondolkodva rátalálok, így a legeldugottabb környékre mentem, hiszen vámpír...kerüli a feltűnést...én ezt tenném. Nem is kellett sokat várnom, az egyik sötét utca sarkán ácsorogtam amikor messziről megpillantottam őt, szerencsére nem vett észre, fekete pólóban, fürge léptekkel sétált az egyik ház verandájára, majd miután kopogtatott egy lány nyitott neki ajtót, a lány mosolyogva hívta be őt, miután becsukódott az ajtó kicsit közelebb merészkedtem a házhoz és az egyik ablakon kukucskáltam be, hogy többet lássak.

Először azt gondoltam hogy Stefan talált magának egy barátnőt, talán újra szerelmes, megörültem erre gondolva de sajnos hamar kiderült hogy tévesen ítéltem meg a helyzetet. Nem azért jött ide hogy szerelmet valljon a lánynak hanem hogy megölje, valószínűleg találomra választotta ki a házat és így megtalálta a mai vacsorát magának. Elborzadva néztem az ablak üvegen át, ahogy Stefan a fogait a rémült lány nyakába mélyesztette. Még soha nem láttam őt ilyennek és nem is akarom többé így látni. Amint a lány erőtlenül, sőt élettelenül a földre rogyott elkaptam a tekintetem és sietve, szinte menekülve távolodtam a háztól. Nem itt akartam Stefan-t sarokba szorítani és megmondani neki a magamét, ehelyett inkább megvártam amíg kijött a házból és messziről követtem őt.....Nem telt sok időbe míg az egyik közeli motelbe sétált be. Szinte settenkedve közelítettem meg azt az ajtót amin bement. A hetes szoba volt az, szerencsére ide nem gyilkolni jött, rögtön arra következtettem hogy itt lakik mostanában, ezért lassan benyitottam a szobába. Háttal állt nekem.

- Nem kérek takarítást. - jegyezte meg, azt gondolva hogy a motel takarítója vagyok, de amint megfordult döbbenet ült ki az arcára. - Skyler? Te...? Te...? - kereste a szavakat. - Szia, Stefan. - néztem rá szomorúan. Örültem hogy újra látom, de valahogy nem így képzeltem, nem gyilkolás közben akartam viszont látni. - Láttalak. - jegyeztem meg azonnal, mielőtt más irányba terelődött volna a beszélgetés. - Mit láttál? - kérdezte közömbösen. - Téged, ahogy megölted azt a lányt, majd elsétáltál. - válaszoltam. - Most már ez vagyok én. - vonta meg a vállát. - Tudom. Rebekah mondta hogy kikapcsoltad az érzéseidet, csak tudod...ennek ellenére is lesokkolt az amit láttam. - suttogtam a választ még mindig elborzasztott az amit alig pár perce láttam. - Újra életben vagy és hirtelen az az új életcélod hogy az én életstílusomat kritizálod? - könnyedén ült le az egyik fotelba, nem érdekelte amit mondtam. - Ez nem életstílus Stefan, egyszerűen úgy döntöttél hogy nem érzel semmit, mert úgy könnyebb. Ez nem helyes. Rossz úton jársz. - kezdtem magyarázni, még viszonylag nyugodtan. - Igazán mókás ahogy szentbeszédet tartasz nekem, de most már elég. Mindketten tudjuk hogy miért választottam ezt az utat. - gúnyos mosolyt villantott rám.

- Engem hibáztatsz. Értem. Nem mondom hogy nincs részem abban amivé váltál, de ez a te döntésed volt. Választhattad volna azt is hogy emberi lény maradsz. - vágtam a szemébe a véleményemet, ingerülten. - Fogalmad sincs hogy mit éltem át. Végig néztem a halálodat, majd azt ahogy a bátyám összeroppant az elvesztésed terhe alatt, és én nem szólhattam semmit arról a fájdalomról ami bennem élt, mert helytelen lett volna ezért magamban szenvedtem és egyszer csak elfogyott az erőm. Azért tartok most itt mert szerettelek és még most is szeretlek. - szinte kiabálta a szavakat miközben felállt és olyan pillantást vetett rám amitől minden porcikám megrezzent. Csak pár pillanattal később fogtam fel hogy mit is mondott. - Várjunk csak....Azt mondtad hogy most is szeretsz? - meglepődtem. - Ezt eddig is tudtad. - sóhajtott. - Nem Stefan, nem érted. A szeretet emberi érzés amit elvileg te kikapcsoltál, akkor hogy van ez? - értetlenül álltam előtte. - Kikapcsoltam, de visszatértek az érzéseim. - vallotta be, és a földre szegezte a pillantását. - Mikor? - kérdeztem. - Amikor beléptél azon az ajtón és először megpillantottalak. - kezével az ajtó felé intett de a tekintetét még mindig a földre szegezte. - Stefan ez csodálatos. - csillant fel a szemem, talán ez könnyebb lesz mint hittem. - Azért jöttem ide hogy meggyőzzelek arról hogy rossz amit teszel, de így már ezer lépést haladtunk előre. - fel lelkesedtem.

- Hallod egyáltalán amit mondok, Skyler? Attól hogy visszatértek az érzéseim, még mindig fáj...- egyik kezét a mellkasára tette és mintha könnycseppek jelentek volna meg a szemében. - Tudom. És biztosra veszem hogy az amit most érzel nem csak fájdalom, hanem bűntudat is....a tetteid miatt amiket mostanában követtél el. Nem hibáztatlak Stefan. Segíteni akarok. - folyt végig az én arcomon is néhány kósza könnycsepp majd közelebb lépve hozzá, két kezembe vettem az arcát, hogy könnyedén a szemeibe nézhessek. - Elena kölcsön adta a tóparti házukat, hogy ott kicsit összeszedhesd magad. Melletted leszek Stefan, segíteni jöttem. - bíztam benne hogy igent mond az ajánlatomra. - És Damon mit szól hozzá? - kérdezte halkan. - Semmit. Nem tudja hogy életben vagyok és azon vagyok hogy ez még jó ideig így is maradjon. Ő most már Elena-val van, én pedig....ezt elfogadtam. - bólogattam a szavaimra. - Ezek szerint a tóparti házba nem csak azért megyünk hogy én összeszedjem magam, hanem azért is hogy te tovább lépj. - jegyezte meg. - Azt hiszem, igen. De ezek szerint akkor sikerült téged meggyőznöm. - mosolyodtam el halványan. Végre az a Stefan állt előttem akit látni akartam és nem az aki az elmúlt hónapokban gyilkolással töltötte az életét. - Igen. Mikor indulunk? - lelkesnek tűnt, de láttam rajta hogy részben...nagy részben miattam mondott igent egy kis magányra a tóparti házban. - Azonnal. - feleltem neki.