III. / VI. Rész: Az élet megy tovább...

( Skyler Jones szemszöge )
Song: Bruno Mars - Move On

- Jó reggelt Miss Jones. - a konyhába lépve Stefan nagy mosollyal fogadott, ami az én arcomra is mosolyt csalt. Jó érzéssel töltött el őt újra vidámnak látni. Egy hónapja jöttönk ide a Gilbert család tóparti nyaralójába és azt hiszem ez idő alatt mind a ketten visszanyertük önmagunkat. - Jó reggelt Mr. Salvatore. Minek köszönhető hogy ma ilyen vidám? - mentem bele a játékba. - Tudja Miss Jones, nem minden hozzám hasonló alak ilyen szerencsés hogy együtt élhet egy bájos hölgyel. - emelte meg a nem létező kalapját. - Ön minden szempontból különleges Mr. Salvatore. - pukedliztem a régi szokások tiszteletére. - Megtisztelne azzal hogy ma velem vacsorázik? - érdeklődött kisfiús mosolyával elkápráztatva. - Úgy tűnik rossz a memóriája Mr. Salvatore, tekintve hogy minden este önnel vacsorázom. - nevettem. - Csak ugyan Miss Jones, de ezúttal jómagam szolgáltatom a vacsorát. - mosolygott rám továbbra is. - Ez esetben a válaszom...igen. - biccentettem. - Kávé a pulton. - mutatott az említett helyre, ezzel kizökkenve a reggeli bohóckodásunkból. - Remélem jó erős. - jegyeztem meg. - Akár a méreg. - kacsintott rám. - Akkor jó. - öltöttem rá a nyelvem, játékosan. - Elmegyek bevásárolni a vacsorához. - vette a kezébe a kabátját. - Oké. - néztem rá miközben kitöltöttem magamnak egy bögre forró kávét. A reggelim elfogyasztása közben jutott eszembe hogy amióta itt vagyunk még nem is beszéltem a családommal, ezért kihasználva az alkalmat és azt hogy egyedül vagyok a kezembe vettem a telefonom és tárcsáztam is a számot.

- Haló, itt Caroline! - szólt bele az ismerős hang. - Szia! Skyler vagyok. - szólaltam meg halkan. - Te jó ég ! Skyler! Egy hónapja nem is hallottunk felőled. Jól vagy? Apád már azt fontolgatta hogy kutatást indít hogy megtaláljon téged. Mindannyian aggódtunk érted. - a hangja a már tőle megszokott erősséggel terjedt, megmosolyogtatott. - Nem kell kiabálnod Caroline. A hallásom még a régi. - nevettem. - Ne haragudj hogy nem hívtalak titeket, de olyan jó kicsit egyedül lenni, persze Stefan is itt van, de ez jót tesz nekünk. Nyugtasd meg kérlek apát hogy minden rendben. - ültem le a lépcsőre, a fejem a korlátnak támasztva. - Hiányoztok. Mindenki jól van? - kíváncsiskodtam. - Igen, mindenki jól van. Hope egyre nagyobb. Te is hiányzol nekünk. Mikor jössz haza? - a szívem szorult össze a húgom nevét hallva. - Ennek örülök. Nem tudom, egyenlőre még nem. Itt érzem jól magam. - suttogtam a telefonba, nem akartam hogy észre vegye a hirtelen felébredő szomorúságot a hangomban, de ő Caroline, lehetetlen átverni. - Stefan ott van? - kérdezte hirtelen, nem is értettem először hogy miért kérdezi. - Nincs, elment bevásárolni. Miért? Szerettél volna vele beszélni? - érdeklődtem. - Nem. Én veled akarok őszintén beszélni és ahhoz az kell hogy ne legyen ott Stefan a szuper hallásával. - sóhajtott a telefonba. - Értem. - zavarodtam össze. - Hallom a hangodon, hogy egy hónap elteltével sincs minden rendben veled. Damon az oka, igaz? Még mindig ő jár a fejedben. - nem fogta vissza magát, azonnal felvilágosított arról hogy ő mit gondol. - Ez bonyolult. - válaszoltam. - Hiányzik neked. - mondta kissé visszafogottabban. - Igen. De közben úgy érzem hogy Stefan és én egyre inkább...közel kerülünk egymáshoz. Ma vacsorát főz. Jól érzem vele magam, ugyanakkor Damon továbbra is benne van a gondolataimban, a szívemben minden mozdulatomban. Esélyt akarok adni magamnak arra hogy újra kezdjem az életem Stefan mellett. Úgy érzem ő is közeledik felém. Tanácstalan vagyok. - vallottam be Caroline-nak őszintén az érzéseimet, furcsa hogy milyen jó kapcsolatban vagyok vele, tekintve hogy eleinte volt vele pár vitám, mostanra viszont ő az apám barátnője és az egyik legjobb barátnőm. - Skyler! Ha elfogadsz egy tanácsot tőlem....- kezdett bele a mondandójába. - Igen. - bíztattam. - Lépj tovább. Elena és Damon együtt vannak, te úgy döntöttél hogy nem akarod hogy Damon tudjon rólad, mostanra viszont lehet hogy már késő is lenne. Stefan rendes srác, megérdemel téged vagy legalábbis egy esélyt arra hogy boldoggá tegyen. Azt mondod jól érzed vele magad, ez pedig már jó alap egy működő kapcsolathoz. - figyelmesen hallgattam őt végig és igazat kellett adnom neki. - Köszönöm Caroline. - mondtam hálásan majd meghallottam Stefan autóját a ház előtt leparkolni. - Most mennem kell, Stefan haza jött. - szóltam ismét a telefonba. - Rendben, vigyázz magadra Skyler és hívj gyakrabban. - mondta Caroline hallhatóan már mosolyogva. - Ígérem. Szeretlek titeket, add át kérlek a többieknek is hogy hiányoznak. Puszi. - köszöntem el. - Átadom és mi is szeretünk. - búcsúzott el ő is majd bontotta a vonalat, pont ekkor lépett be Stefan, két jól megpakolt táskával a kezében. - Caroline-nal beszéltem. - feleltem a fel nem tett kérdésére. - És jól vannak New Orleans-ban? - kérdezte mosolyogva. - Igen, mindenki jól van. Hope egyre nagyobb. - jegyeztem meg büszkén.

- Akkor jó híreket kaptál. Szeretnél esetleg...haza menni? - nézett rám miközben kipakolt a konyhában. - Nem! Még nem! - ráztam meg a fejem. - Nézhetem ahogy főzöl? - tereltem el a témát. - Örömmel venném ha nem hagynál magamra. - kacsintott. - Mi lesz a vacsora? - nézegettem a pulton heverő alapanyagokat miközben Stefan egyesével kezdte felszeletelni őket. - Mindaz amit itt látsz. - kaptam meg a választ. - Neve nincs vacsi lesz? - nevettem. - Anyám mindig azt mondta hogy valaki más receptjét olvasva nem nagy dolog főzni, hiszen más már megalkotta, mi pedig csak egy nem tökéletes utánzattal rukkolhatunk elő. Ő mindig a maga ízlése szerint főzött, amit én is eltanultam tőle. Szóval....az eszemre és az ízlésemre bízom a mai vacsorát is. De ne aggódj, nem mérgezem meg magunkat. - kevergette a már tálban lévő alapanyagokat. - Édesanyád bölcs asszony volt. - jegyeztem meg kedvesen. - Az volt. - helyeselt Stefan. - Stefan. - mondtam ki hirtelen a nevét. - Hm? - nézett rám. - Szeretsz még? - tettem fel a kérdést ami láthatóan meglepte.

- Öhm... - zavartan pislogott rám majd a vacsora készítését abba hagyva közelebb lépett hozzám, egyik kezét az arcomra simítva. - Örökké szeretni foglak. - válaszolt halványan mosolyogva. - Én azért....azért kérdeztem mert arra gondoltam hogy....te...és...én...- hebegtem össze vissza. - Tudom mit akarsz mondani de nem hiszem hogy jó ötlet lenne. - kedvesen ugyan de egyértelműen elutasított. - Miért? - néztem fel rá. - Mert te nem engem szeretsz. - nyugodtan válaszolt. Az elmúlt egy hónapban úgy tűnt hogy ő is erre vágyik, hogy együtt akar lenni velem, most viszont elutasít. - De igen, téged....is. - nem hazudhattam. - Stefan, el akarom felejteni Damon-t, tovább akarok lépni és ez csak egy valaki oldalán sikerülhet, az pedig te vagy. Szükségem van rád. Ne vedd úgy mintha pótlék lennél mert nem vagy az. Sokat jelentesz nekem és ez az egy hónap amit itt töltöttünk, közelebb hozott minket egymáshoz. Érzem és tudom hogy te is így érzel. - annyira akartam hogy kettőnk között működjön, hogy kész voltam érte bármit megtenni. - Szeretlek. - hajolt közelebb és megcsókolt. Azt hiszem ez volt az a pillanat amikor igazán elindultunk azon az úton aminek a végén a boldogság vár mindkettőnkre.