IV. / VI. Rész: Te és én

( Emily Cobbler szemszöge )
Song: Lifehouse - You and me

Nem tudtam még beszélni Enzoval amióta félre értette amit a szobámban látott Stefan és köztem. Túl sok minden történt azóta, Stefan és Damon látogatása a városban ahol Skyler jelenleg él, mindenkit megrázott. Én viszont nehezen viseltem a gondolatát annak hogy Enzo olyat gondol ami nem valós, ezért meg akartam keresni és sikerrel is jártam. A konyhában találtam meg, még szerencse hogy ilyen nagy ez a ház. - Enzo. - szólítottam meg, ő pedig azonnal rám nézett. A szívem a torkomban dobogott, túlságosan nagy hatással volt rám.

- Mit akarsz? - kérdezte szem forgatva. - Beszélni szeretnék veled arról amit láttál vagyis amit nem láttál. - zavarodtam bele már rögtön az elején. - Nincs mit megmagyaráznod. Nem érdekel hogy mi van Stefan és közted. Csak legalább ne tagadtad volna. - vonta meg a vállát. - De nincs közöttünk semmi. Csak barátok vagyunk. - magyarázkodtam. - Emily. - szólt rám. - Még hányszor kell elmondanom hogy nem érdekel? - ismét felvette a rideg, elutasító stílusát. - Nem hagylak békén amíg nem érted meg. - húztam ki magam határozottan. - Miért fontos neked hogy én mit gondolok rólatok? - kérdezte. - Nem tudom. - vontam meg a vállam. - Fontos és kész. - léptem a konyhapult mellé. - Oh! Várjunk csak egy percet...- emelte fel a kezét mintha épp most értett volna meg valamit. - Azt hiszed hogy szerelmes vagyok beléd? Értem már...Nem akarsz megbántani. - azonnal kombinálni kezdett. - Nem! Nem hiszem ezt. - jöttem zavarba. - Minden lány ilyen a mai világban? Azt hiszitek hogy az egész világ körülöttetek forog? - kérdezte gúnyosan. - Enzo, félre értettél. - csóváltam a fejem. - Szépségem, nem kell magyarázkodnod. Azzal jársz akivel akarsz, úgyis tudjuk hogy egyik kapcsolatod sem tart sokáig. - a hangja tele volt rosszindulattal. - Mit akarsz ezzel mondani? - kérdeztem halkan, megbántott, fájt hogy így gondolja. - Lássuk csak...ott volt az a szerencsétlen Matt Donovan, aztán a főiskolás barátod és most Stefan, de közben jól esik azt hinned hogy én is oda vagyok érted, így növeled az önbizalmad. Szánalmas. - a szavai szinte égettek. - Szemét vagy. - könnyes szemekkel álltam előtte, képtelen voltam még arra is hogy felpofozzam. - Ezt már sokszor mondták. - morogta.

- Bolond voltam amikor azt hittem hogy mi ketten barátok lehetünk. - csuklott el a hangom. - Nincs szükségem barátokra. Épp annyi van amennyi kell. - úgy tűnt komolyan beszél, de a tekintete elárulta, látszott rajta hogy meg van bántva, én bántottam meg és most ezért viselkedik így velem. - Én...talán több is lehettem volna. - szinte hang nélkül suttogtam, csak akkor jöttem rá mit is mondtam amikor már elhangzott. - Tessék? - nevetett. - Reggelente még azt sem tudod eldönteni hogy milyen ruhát vegyél fel. Ezek szerint mindenben ilyen döntés képtelen vagy. Egyik nap Stefan, utána már jó lesz Enzo is, a bohóc. - érezhető volt a hangjában a sértettség. Sikerült azonban engem is megbántania. - Remélem most boldog vagy...- törölgettem a könnyeimet. - Engem még soha senki nem alázott meg ennyire. - fordultam meg hogy távozzak, de még egy pillanatra vissza néztem rá. - Igazad volt az előbb. Azt hittem hogy érzel irántam valamit, ahogy én irántad, de most már teljesen világos hogy tévedtem. Nem is értem hogy mi tetszett meg benned....érzéketlen és kegyetlen vagy, egyszerűen nem tudsz szeretni vagy csak nem akarsz. - összefoglalva közöltem vele a véleményem, majd egyenesen a szobámba siettem, hogy egymagam legyek.

Nehéz időszakon megyünk keresztül mindannyian, hiszen Skyler már több mint tíz hónapja Castielel van, ráadásul nem is emlékszik arra hogy ki ő valójában, nem tudja hogy Castiel előtt sokkal teljesebb élete volt. Megtalálta az apját, a családját, a kishúgát...rengeteg barátja van akik szeretik és féltik. És ha mindez nem lenne elég Castiel máris kihasználta a helyzetet...Skyler kislányát nem hibáztatom hiszen ő is csak áldozata annak amit az apja művel, de akkor is fáj belegondolni hogy a legjobb barátnőm egy olyan férfinek szült gyereket akit nem szeret. Nem is tudom már hogy mikor lett az életem ennyire pokoli. Minden nap eszembe jut amikor még Skyler és én a gimiben gyűlölködtünk, furcsa de néha visszakívánom azt az időt, nem azért mert ellenségek voltunk, hanem azért mert a legrosszabb ami akkor történhetett velünk egy elégtelen a vizsgánkra, most viszont vámpírok, boszorkányok, hibridek és még a jó ég tudja mik nem vesznek körül minket, arról nem is beszélve hogy mi magunk is egyek vagyunk közülük. Ez az a része a rossz dolgoknak amiről nem tehetünk. Én viszont valamilyen módon még ezt is tudom bonyolítani egy érzéssel amit Enzo váltott ki belőlem. Szerinte szánalmas vagyok és talán igaza van, de a többi megjegyzése aljas rágalom volt. Igaz hogy Matt és Danny is közel állt hozzám, de beláttam hogy soha nem éreztem irántuk azt a mindent elsöprő szerelmet amit kellene egy kapcsolatban. Stefan pedig határozottan csak barát, ellenben Enzo....Ez lenne az a szerelem amiről mindenki álmodozik? Talán igen, de nem számít mert ő nem viszonozza az érzéseimet és ez rosszabb mindennél. Odakint már jócskán besötétedett de én nem tudtam elaludni. Az ablakba ülve néztem ki miközben csak sírni tudtam. Próbáltam magamba fojtani de nem ment. Csak akkor tudtam kicsit megnyugodni amikor kopogást hallottam. - Gyere. - szóltam ki bár nem tudtam ki az. - Emily. Mi a baj? Már a folyosón hallani hogy sírsz. - sétált be Elena és leült az ágyam szélére. - Minden baj. A legjobb barátnőm akit gyerek korom óta ismerek egy pszichopatával él és van egy lányuk. Szerinted ezen ki ne akadna ki? És ha mindez nem lenne elég szerelmes vagyok egy érzéketlen vámpírba aki nyilvánvalóan ki nem állhat engem. - csak úgy áradtak belőlem a szavak. - Megértem hogy a Skylerről kapott hírek téged is megviselnek. De milyen vámpírról beszélsz? - érdeklődött.

- Enzo. - válaszoltam félénken. - Szerelmes vagy Enzoba? - ennél jobban nem is lepődhetett volna meg. - Halkabban. - kértem. - Bocsánat csak ez annyira...váratlanul ért. - csóválta a fejét de közben el is mosolyodott. - És miből gondolod hogy ő nem viszonozza? - kérdezte kíváncsian. - Látott Stefannal a szobámban, de csak beszélgettünk, mint barátok. Enzo azt hiszi hogy csak játszadozok vele és Stefannal, ahogy Mattel és Dannyvel is. De ez nem igaz. Enzo úgy gondolja hogy én csak egy fiatal fruska vagyok aki nem tudja eldönteni hogy mit akar. - sóhajtottam. - Enzo nem a mai világból származik. Te sokkal fiatalabb vagy nála mégha külsőre nem is látszik, a személyiségeteken érezhető. Higgy nekem, tudom miről beszélek. De ez nem jelenti azt hogy nem illetek össze. Enzo egyszerűen csak félre értette amit látott. - Elena kedvesen biztatott. - De a te eseted más volt. Damon és Stefan is vágyott a szerelemre, de Enzo...ő valahogy, nem tudom. - vontam meg a vállam tanácstalanul. - Enzonak nehéz sorsa volt. Élete nagy részét bezárva töltötte, lehet hogy fél kimutatni az érzéseit. Ne add fel Emily. Ha akarod beszélek vele. - ajánlotta fel. - Nem. Nem akarom hogy beszélj vele. Kedves tőled de ne. - ráztam a fejem ellenkezve. - Rendben. - fogta meg a kezem ezzel is támogatva. - Minden rendbe jön majd. Skyler is visszatér. - a hangja tele volt reménnyel és én is kezdtem elhinni hogy még minden rendbe jöhet. - Köszönöm Elena. - mondtam hálásan és megöleltem. - Mire valók a barátok. - kacsintott majd felállt. - Most megyek, még megnézem hogy Bonnie jól van e. Aggódok érte, de ő azt mondja hogy még soha nem volt ilyen jól. - sétált az ajtó felé. - Rendben. - bólintottam. - Jó éjt. - köszöntem el. - Jó éjt. - mosolygott majd kiment a szobából én pedig ismét elmerültem a gondolataimban.