III. / VII. Rész: Marry Me

( Skyler Jones szemszöge )
Song: Jason Derulo - Marry Me Soft/Slow Version

" Kedves Naplóm...
Kihasználva hogy Stefan nincs itt és nem vonja el a figyelmem, az írásra is szakítok egy kis időt. Újabb egy hónap telt el, összesen két hónapja vagyunk itt a Gilbert család tóparti nyaralójában, jó hatással van ránk az hogy kettesben vagyunk, távol mindentől és mindenkitől. A táj gyönyörű, csend van és nyugalom, csak a madárcsicsergés halk zaját lehet hallani. Tegnap ismét beszéltem Caroline-nal, megkérdezte tőlem hogy boldog vagyok e. Még magamat is megleptem a gyors és őszinte válaszommal, miszerint igen....boldog vagyok. Talán most először amióta újra élek. Persze Damon gyakran felbukkan a gondolataimban, de leginkább az álmaimban. A tudatalattim még mindig képtelen elengedni őt, még ha én magam úgy is érzem hogy készen állok rá, valami visszatart. Szeretem Stefan-t, jobban mint valaha, ebben senki nem kételkedhet, de úgy érzem Damon örökké a részem marad. Tovább léptem....őszintén, de senki nem tudja maga mögött hagyni azt ami már a részévé vált, én sem tudom. Nem tudom mi lesz ha visszatérünk a normális életünkbe, de bízom benne hogy erős maradok, nem adom fel és továbbra is boldog leszek. Stefan azt mondta velem jön New Orleans-ba hogy a családom mellett legyek, leginkább Hope mellett. Így nem kell elválnom sem tőle sem a családomtól. Bár aggódom miatta, hiszen Damon és ő nem beszélnek egymással, haragban váltak el és egyikük sem lépett a másik felé hogy ez a harag elmúljon. Tudom hogy ez bántja Stefan-t és biztosra veszem hogy Damon-t is, de mindketten olyan makacs természettel vannak megáldva, hogy egyikük sem enged az igazából. Már csak reménykedhetek abban hogy idővel ez is megoldódik...Gyorsan eltelt ez a két hónap és hamarosan haza kell mennünk, sajnos nem maradhatunk itt örökre. Félelemmel tölt el a gondolat hogy összefuthatok majd Damon-nal és attól is félek hogy nehéz lesz látnom őt, de mint mondtam, nem maradhatok itt örökké...."

- Megyek. - kiabáltam az ajtó felé amikor meghallottam a csengőt, nem vártam senkit, Stefan-nak pedig van kulcsa így nem tudtam ki áll az ajtó másik oldalán.  A naplómat összecsukva a kanapé díszpárnája alá dugtam majd sietős léptekkel sétáltam az ajtóhoz hogy kinyissam. - Stefan. - nevettem el magam amikor megpillantottam őt egy csokor virággal a kezében. - Mit művelsz? - hitetlenkedtem. - Ha jól tudom újabban te vagy a....csajom, ezért hoztam. - kacsintott rám. - A csajod? - nevettem még jobban. - Ez a megfelelő szó a mostani fiatalok körében, nem? - bizonytalanodott el. - De igen, csak te nem vagy éppen....mostani fiatal. A te szádból hallani ezt a szót igazán érdekes, de leginkább furcsa. - mosolyogtam rá. - Ha régimódi vagyok akkor az a baj, ha túl modern akkor az a baj. - játszotta a sértődöttet. - Szeretem ha régimódi vagy. - szégyenlősen néztem a szemeibe. - Ez esetben Miss Jones lenne egy kérdésem az ön számára. - a tekintete elkomolyodott és miközben én a tőle kapott csokrot szorongattam a kezemben, ő féltérdre ereszkedett előttem.

- Már akkor tudtam hogy különleges lány vagy amikor megismertelek. Azonnal beléd szerettem és minden vágyam az volt hogy viszont szeress....most amikor úgy tűnik valóra vált életem egyetlen kívánsága, rengeteg gondolat cikázik a fejemben. Annyi mindent köszönhetek neked, igaz barát és támasz voltál, vigasztaltál és a helyes útra tereltél ha arra volt szükségem. Őszinteségeddel, kedvességeddel és a jóságoddal elérted hogy én is emberi maradjak. Tudom hogy vámpírként nem élhetünk teljes emberi életet de én mindent megadnék neked amire csak vágysz. Skyler Jones megadod nekem a lehetőséget arra hogy boldoggá tegyelek? Megtisztelsz azzal hogy a feleségem leszel? - remegő kézzel nyújtott felém egy gyűrűt de én még mindig a szavai hatása alatt álltam. Most döbbentem rá igazán hogy mennyire szeret engem. - Én....- pislogtam megilletődve, nem számítottam erre. - Igen. - böktem ki végül a választ, mosolyogva, boldogan. - Komolyan? - ezúttal én leptem meg őt, ezen nevetnem kellett. - Persze hogy igen. - öleltem át szorosan amint felhúzta az ujjamra a gyűrűt. - Gyönyörű. - suttogtam a fülébe még mindig ölelve, aztán megcsókoltam. - Nem voltam biztos benne hogy ez lesz a válaszod. - szólalt meg ismét. - Én pedig nem hittem hogy valaha felteszik nekem ezt a kérdést. - mosolyogtam. - Akkor meglepetés volt mindkettőnk számára. - átkarolt és gyengéden magához szorított, mintha így akarna meggyőződni arról hogy nem álmodik. - Kellemes meglepetés. - helyeseltem.

- Az bizony. - biccentett miközben egyik kezét már a hajamban éreztem a másik pedig végig siklott a gerincem vonalán. A szívem azonnal hevesebben kezdett verni, az arcom már szinte lángolt. Gyengéden csókolva a kanapé felé tolt és finoman a kanapéra döntött, közben máris a felsőmet hámozta le rólam, rögtön tudtam mi következik és tetszett ez az irány. A pólója széleit megragadva, türelmetlenül rángattam le róla miközben ő finom csókokat lehelt a vállamra.  A tekintete perzselően siklott végig rajtam ami egész testemet remegésre késztette. Ajkaink ismét szenvedélyes csókban forrtak össze, nyelvem óvatosan találkozott az övével és lágyan simogatta, annyira elvarázsolt hogy észre sem vettem hogy már egy ruha darab sincs rajtunk. - Szeretlek. - orra a fülemet súrolta miközben ezt az édes szót suttogta. - Én is...szeretlek. - ziháltam rekedten......