IV. / III. Rész: A Bennett boszorkány

( Emily Cobbler szemszöge )
Song: Hurts - Illuminated

Rhian és én a nappaliban vártunk Bonniera miközben a könyvet elemeztük. Furcsa szavakból és képekből állt, nehéz volt kiigazodni rajta de Rhiannak sikerült, hiszen ő maga is élt abban az időben amikor még a már azóta módosult nyelv volt a hagyományos. - Kicsit félek. - néztem rá, halkan megjegyezve. - Tudom. - bólintott. - Szerinted elég erősek leszünk ahhoz hogy Bonnienak ne essen baja? - kérdeztem aggodalmasan. - Emily, te erős lány vagy, minden értelemben. Biztos vagyok benne hogy sikerülni fog. Persze Bonnie legyengül majd, erre számítanunk kell és fájdalmas lesz számára. - avatott be néhány részletbe. - Értem. - sóhajtottam. - Az igazság az hogy örülök annak hogy itt vagy, nélküled esélyünk sem lenne. - mondtam őszintén. - Jóvá akarom tenni a sok rosszat amit a nővérem okozott nektek. Ezért vagyok itt...hogy törlesszek. - nézett a szemembe. - Most már hiszek neked és feltétel nélkül bízom benned. - jelentettem ki határozottan. - Ennek örülök, mert ez csak kölcsönös bizalommal működhet. Maga a varázslat lényege az hogy te és én egyesítjük az erőnket aminek a segítségével felruházzuk Bonniet a nővérem erejével. A vérem segítségével, mivel én Ava legközelebbi rokona vagyok. Voltaképp olyan mint a helymeghatározás, csak sokkal veszélyesebb. - ahogy egyre több mindent mondott, kezdtem megnyugodni. - A többiek? - kérdezte Rhian. - Nem szóltam senkinek, csak mi hárman tudunk erről és persze Enzo, de ő sem szólt senkinek. - válaszoltam. - Helyes. Jobb ha nem tudnak róla addig amíg nem biztos. - lapozgatta a könyvet. - Ide adnád azt a tálat? - mutatott az említett tárgy felé amit én azonnal a kezébe adtam. Rhian a kezébe vette a levélbontó kést és óvatosan megvágta a kezét, a véréből csepegtetve a tálkába, mire végzett Bonnie is megérkezett a nappaliba. - A te véredre is szükség lesz. - hívta magához Rhian és ugyanúgy megvágta Bonnie kezét is hogy a vérét a sajátjához keverje. - Feküdj fel az asztalra. - kérte, Bonnie pedig tette amit kellett. - Készen álltok? - nézett rám Rhian majd Bonniera. Egyetértően bólintottunk. Ezek után Rhian a két mutatóujját Bonnie és az ő véréből álló keverékbe mártotta majd Bonnie halántékára helyezte a kezét.

- Emily! - nézett rám. - Tedd ide mellém a könyvet és mond utánam amit felolvasok. - utasított én pedig remegve, bizonytalanul tettem amit kért. Pár másodperc múlva érthetetlenül kezdett beszélni és én ismételtem amit mondott. A nappaliban kihelyezett gyertyák mind egyszerre lobbantak lángra, Bonnie pedig fájdalmas üvöltésbe kezdett amitől én egy pillanatra ledermedtem. - Ne hagyd abba....mond utánam. - kiabált Rhian hogy észhez térítsen. - Oké. - mély lélegzetet véve újra ismételni kezdtem amit olvasott, Bonnie pedig csak kiabált. Nehéz volt nézni és hallani a szenvedését, de ha már belevágtunk véghez kellett vinnünk. - Elég! - sikított Bonnie. - Nem elég. Tovább. - ellenkezett Rhian. - Rhian...én...- már nem bírtam tovább hallgatni ahogy Bonnie könyörög. - Azt mondtam csináld. Mindjárt kész, nem adhatjuk fel most. - dühös pillantást vetett rám majd tovább mormolta a könyvben olvasott szöveget, én pedig ismételtem. Percek teltek el, Bonnie egyre csak üvöltött de mi nem hagytuk abba, míg végül minden elsötétült, a gyertyákat mintha elfújta volna valami láthatatlan erő. - Kész. - Rhian hátrébb lépett, kimerült volt ahogy én is. - Bonnie. - szólítottam, de nem tért magához. - Hagyd pihenni, neki ez százszor kimerítőbb volt mint nekünk. Fektessük a kanapéra. - Rhian annyira összeszedett volt, tökéletesen irányított mindent, ezért sem ellenkeztem vele. - Menj pihenj le. Majd én itt maradok vele. - kedvesen mosolygott rám amit én készséggel viszonoztam majd a szobámba indultam. Még most is visszhangzott a fejemben Bonnie kiáltozása, szerencsére csak mi voltunk a házban. A szobámba lépve azonnal az ágyamra dőltem és pillanatok alatt álomba merültem......- Emily. - Stefan hangjára ébredtem. - Hé! Stefan. - ültem fel hirtelen az ágyamon miközben az órára pillantottam, két órát aludtam. - Rhian és Bonnie a nappaliban alszik. Nem tudod miért? - érdeklődött. - Ezek szerint Bonnie még nem tért magához. - jegyeztem meg halkan, magamnak. - Történt vele valami? - Stefan hirtelen aggódni kezdett. - Nem! Vagyis...de. - nem voltam biztos benne hogy jó ötlet beavatni a történtekbe, de tudtam hogy jobb ha nem titkolózok előtte mert úgy is kideríti. - Azt hiszeim már úgy is megtudhatod és a többiek is. - néztem fel rá. - Rhian édesanyjának volt egy könyve amiért tegnap elmentünk Wichitaba, ma pedig ennek a könyvnek a segítségével felruháztuk Bonniet, Ava erejével. Így megtörhetjük Holly rejtő bűbáját. - gyorsan elhadartam a lényeget.

- És erről miért nem szóltatok? - vont kérdőre. - Mert a sikere nem volt biztos. - feleltem. - Tehát ezek szerint most már biztos? - faggatott tovább. - Igen. De kimerítette Bonniet, Rhiant és engem is. Ezért vannak a nappaliban. Ha Bonnie magához tér akkor már okosabbak leszünk. - bízakodó voltam és láttam Stefanon hogy ő is reménykedik. - Egyedül mentetek el Kansasbe? - ült le az ágyam szélére. - Nem! Enzo is elkísért minket. - mosolyodtam el a nevét említve. - Szólhattál volna nekem, Enzo nem egy megbízható fickó. - jegyezte meg halkan. - Ebben nagyon tévedsz. Enzo segítőkész volt és a legkevésbé sem megbízhatatlan. - vettem a védelmembe. - Ha te mondod. - hagyta rám, láttam az arcán hogy nem érti miért védem Enzot. - Nézd Stefan. - fogtam meg a kezét. - Láthatod hogy nem adtuk fel Skyler keresését. Még mindig reménykedünk, pedig tíz hónap hosszú idő....De mint barátod féltelek. - néztem a szemébe. - Mitől féltesz? - kérdezte. - Ha Skyler visszatér...tudod hogy ő Damont szereti. - suttogtam. - Ezen már túl vagyok. Elfogadtam hogy Skyler a bátyámat szereti, de ettől függetlenül még nekem is fontos mint barát. - mosolyogva közölte, hittem neki és megnyugtatott hogy nem folytatódik a hármuk története ott ahol abba maradt. Épp eleget szenvedett már mindenki. - Ezt örömmel hallom. - mosolyogtam rá. - Emily! - Enzo kopogtatott majd belépett a szobámba, a tekintete megakadt rajtam és Stefanon, pontosabban a kezünkön. - Enzo. - megilletődve húztam ki a kezem Stefanéból. - Rhian üzeni hogy Bonnie felébredt. - adta át az üzenetet majd amilyen gyorsan jött, el is ment. A reakciójából ítélve alaposan félre értette a helyzetet, én pedig utána akartam menni megmagyarázni, de voltaképp azt sem tudtam hogy miért kellene neki bármit is megmagyaráznom. Összezavart hogy ennyire érdekel a véleménye. - Enzo. - szóltam hirtelen utána de addigra ő már sehol sem volt. - Van köztetek valami? - kérdezte Stefan. - Nem. - vágtam rá a választ. - Akkor? - állt fel és kérdőn nézett rám. - Hagyjuk. - legyintettem majd lerohantam a nappaliba hogy lássam Bonnie jól van e. El akartam terelni a gondolataimat. - Bonnie. Jól vagy? - kérdeztem aggódva. - Igen. - mosolygott. - Jó újra boszinak lenni. - nevetett fel, boldog voltam hogy nem esett baja. - Kezdjünk hozzá. - vette maga elé a könyvet és egy térképet majd Klaus korábban adott véréből csepegtetett rá. - Elég erős vagy ehhez? - utaltam a ma délelőtti fájdalmas percekre. - Igen. - bólintott majd hozzá látott, nehezen ugyan de végül sikerrel járt. - Oregon államban vannak. - nyitotta ki a szemét. - Pontosabban? - sürgette Stefan aki idő közben csatlakozott hozzánk. - Prinevilleben. - válaszolt Bonnie. - Azonnal szólnunk kell a többieknek. - örültem hogy végre van egy nyom amin elindulhatunk, megvan a város ahol Skyler van. A jelenlévők is egyetértettek velem, nem volt más hátra mint beavatni a többieket is abba amit megtudtunk....