IV. / XII. Rész: Leszámolás az ellenséggel

( Emily Cobbler szemszöge )
Song: 30 Seconds to Mars - This Is War

Amikor Prineville-be értünk már besötétedett, de egyikünk sem bánta mert ez a nap egyébként is sötétnek és rémisztőnek ígérkezett, legalábbis én annak láttam. Féltem hogy rosszul alakulnak a cselekmények és ahelyett hogy Castielel végeznénk, közülünk veszítünk el valakit. Pontosan tudtuk hogy nem lesz könnyű de elkerülhetetlen volt az összecsapás. Castiel mintha már sejtette volna hogy jövünk, a városa üresen állt, majd megpillantottuk a bekötő út végén a csapata élén.

- Szemtől szemben. - mosolygott ránk, Klaus pedig már harcra készen állt. Most rémültem csak meg igazán, a sok vérszomjas vámpír láttán. Nem tartom magam egy félős típusnak de ebben a helyzetben azt hiszem nem lett volna ember aki szíve szerint nem sikítva menekült volna a legmesszebb, természetesen én nem tettem. - Bolondok vagytok. Nem tudtok megölni. - magabiztosan szórakozott továbbra is rajtunk. - Ne bízd el magad. - csúszott ki a számon, a tekintete pedig azonnal rám siklott. - Bátor kislány. - lenézően méregetett. - Elraboltad a legjobb barátnőmet és elvettél tőle mindent....ideje a bosszúnak. - egyre erősebbnek éreztem magam, a haragtól minden félelmem elillant egy pillanat alatt. - Bosszú? - nevetett. - Alig várom hogy az életedért könyörögj. - a szemeiben izzott a düh, sikerült felhergelnem, ekkor lépett előre Klaus, Damon és Stefan. - Elég a szó csatából...ideje vérre menni. - Klaus arca egy pillanat alatt változott át a hibrid formájára. - Bonnie - szólította az említettet, aki azonnal mellé lépett. Castiel arcán egy pillanatra bizonytalanságot láttam. - Egy Bennett boszorkány sem elég erős ahhoz hogy legyőzzön. - jegyezte meg. - Ne vegyél rá mérget. - kacsintottam rá gúnyosan, élveztem a helyzetet mert tudtam hogy Holly már nincs itt így Castiel sokkal gyengébb. - Téged én magam öllek meg. - fenyegetően lépett előre miközben végig engem nézett, kiszemelt magának. - Öljétek meg mindet. - utasította a mögötte dühöngő vámpírokat. - De őt hagyjátok meg nekem. - mutatott rám. - Nem félek tőled. - néztem vele farkas szemet. - Pedig kellene. - nevetett majd mikor elhallgatott a mögötte sorakozók mind egyszerre rohantak felénk, elkezdődött az igazi vérre menő csata. Csak kapkodtam a fejem jobbra balra, Enzot kerestem a tekintetemmel s mikor megláttam elmosolyodtam látva hogy jól van és nincs vámpír aki elbírna vele. Mindannyian harcoltak, mindenfelé vér folyt, még Rhian is harcolt, meglepett hogy ennyire jártas a harcművészetekben. Annyira elkalandoztam hogy észre sem vettem hogy Castiel felém tart csak akkor amikor megragadta a kezem. - Most sem félsz? - szorított magához és a fülembe suttogott. - Eressz el. - próbáltam eltaszítani magamtól, de túl erős volt. - Könyörögj az életedért. - simogatta a hajam. - Soha! Inkább ölj meg. - néztem a szemeibe. - Engedd el. - Klaus hangjára mindenki Castielre és rám meredt, a harc abba maradt. - Emily. - Enzo rémülten indult meg felém. - Ne! Maradj ott. - kértem halkan, féltem hogy baja esik, de nem tette, továbbra is felém jött. - Enzo. - szóltam ismét és ekkor megállt. - Ha megadjátok magatokat akkor talán nem ölöm meg. - Castiel szavai őszintének tűntek, de tudtam hogy csak azért ajánlja fel mert míg közülünk senki nem sérült meg, addig az ő vámpír csapata megfeleződött. - Nem adják fel. Itt állunk a cél előtt....az én életemnél fontosabb a te halálod. - mondtam határozottan. - Nem hozzád beszéltem. - markolta meg a hajam és erősen meghúzta. - Félsz? - kérdeztem mosolyogva hogy ezzel is hergeljem. - Itt egyedül neked kell félned. - olyan erősen ütött meg hogy a földre estem, de még mindig a hajamba kapaszkodva talpra húzott. Láttam a barátaimon hogy készek meghátrálni. - Engedd el és elmegyünk. - bólintott Klaus, nem gondoltam hogy pont ő lesz az aki megteszi ezt értem. - Klaus, ne! Nem adhatjátok fel. Skyler sem adná fel. Nem érdekel ha meghalok. - soha életemben nem voltam még ennyire határozott. - Emily, ne. - Enzo halkan elgyötört hangon kért, de most nem én voltam a fontos. Skyler miatt jöttünk. - Hallgass. - Castiel ismét megütött, éreztem a vérem ízét a számban. - Fes matos incendia....- nyögtem ki amint eszembe jutott hogy mivel tudok neki fájdalmat okozni, kezeit a fejére szorította így próbálva enyhíteni a fájdalmát, én pedig kihasználva a pillanatot összeszedve minden erőm Enzo karjaiba rohantam. - Bonnie...te jössz. - kiáltottam. Bonnie azonnal készen állt, Castiel felé közelített.

- Phasmatos Salves A Distum Phasmatos Salves Nas Ex Malon. - mormolta a Rhian anyjának könyvében talált szöveget. Castiel fájdalma egyre erősödött, a földre rogyott és üvöltött. - Hagyd abba. - kiáltotta. - Phasmatos Salves A Distum Phasmatos Salves Nas Ex Malon. - Bonnie nem törődött vele, folytatta amit elkezdett, Castiel életben maradt csatlósai pedig a saját bőrüket mentve menekültek el. - Egyedül maradtál Castiel. Senki nem kockáztat érted. - léptem közelebb hogy a szemébe nézhessek még egyszer mielőtt Bonnie végleg leszámol vele. - Nem tudtok megölni. Egy Bennett nem elég erős. - nyöszörögte. - Bonnie nem csupán egy Bennett, nem rég megkapta egy igazán erős boszorkány erejét. Most erősebb mint Holly volt. - mondtam elégedetten, hogy Castiel végre felfogja mi is vár rá. - Phasmatos Salves A Distum Phasmatos Salves Nas Ex Malon. - Bonnie harmadszor is megismételte majd leengedte a kezét. Castiel bőre szürkülni kezdett majd sötét fekete erek jelentek meg az arcán míg végül teljesen kiszáradva, holtan hevert előttünk.  Amikor már teljesen biztosak voltunk abban hogy Castiel meghalt és nem jelent többé veszélyt senkire sem, mind megkönnyebbültünk. - Igazán bátor voltál. - dicsért meg Rhian. - Köszönöm. - mosolyogva öleltem át, majd Enzo felé fordultam. - Mindenem fáj. - mosolyogtam rá. - Majdnem meghaltál. - csóválta a fejét és magához vont. - De nem haltam meg. - öleltem át. - Az arcod viszont...borzalmasan fest. - Damon gúnyolódott. - Nem vagy vicces. - temettem az arcom a tenyerembe. - Majd otthon rendbe szedjük magunkat. - szólalt meg Bonnie is. - Minden csupa vér. - néztem körbe, csak most tudatosult bennem igazán hogy számunkra veszteségek nélkül végződött ez az összecsapás, míg Castiel meghalt és az őt szolgáló vámpírok fele is most az úton hevert holtan. - Mi eltüntetjük a holtesteket. Te addig vidd Emilyt a kocsihoz. - kérte kedvesen Klaus, Bonnietól aki azonnal megfogta a kezem és az autóhoz vezetett. Csak pár percet kellett várnunk és a többiek is csatlakoztak. Elindultunk haza és én másra sem vágytam csak egy jó forró fürdőre hogy lemossak magamról mindent ami itt történt.