Song: Bastille - Oblivion
- Szeretlek, Damon. - néztem fel rá. - Tudom. - mosolyodott el. - Én is szeretlek. - csókolt meg lassan mégis a lehető legmélyebben. - Ugyanakkor félek is. - húzódtam el. - Mitől? - kérdezte meglepetten. - Ami tegnap történt kettőnk között az talán hiba volt. - bizonytalanság lett úrrá rajtam. - Megbántad? - lépett felém. - Nem, dehogy. Amikor ide költöztél a szomszédba, már első nap ágyba bújtam volna veled. - vallottam be szégyenlősen, amin csak mosolygott. - Akkor mi a baj? - fogta meg a kezem. - Két hete ismerjük egymást. A te múltad és a volt barátnőd...Elena...én...én csak félek hogy kevés vagyok neked. Félek hogy csak vigasz ajándék vagyok számodra. - mondtam el őszintén amit érzek. - Mondtam neked hogy szeretlek? - kérdezte. - Igen. - bólintottam, összezavart a kérdése. - A múltamat ismered, engem is ismersz. Úgy gondolod hogy az a típus vagyok aki csak úgy dobálózik ezzel a szóval? - nézett a szemembe. - Nem. - a padlóra szegeztem a tekintetem. - Örökké veled akarok lenni. - ölelt magához én pedig szorosan hozzá bújtam. - Az örökké neked mást jelent mint nekem. - suttogtam. - Tudom, de...- kezdett beszélni de én félbeszakítottam. - Nem akarok most arról beszélni hogy te örökké élsz, én pedig nem. Csak élvezzük ki az együtt töltött idő minden másodpercét. - kértem halványan mosolyogva. - Rendben. - simogatta az arcom. - Szeretlek. - mondta ki ismét azt a szót ami az ő szájából még szebben hangzott. - Én is téged. - karoltam át a nyakát és megcsókoltam.
***
- Ez meg mi? - vettem a tányérról egy sütinek látszó sült tésztát. - Nem tudom. De a palacsinta finom. Gyere kóstold meg. - Damon próbált magához csalogatni de egyenlőre még kérettem magam. - Hogy került ide? - kérdeztem szaglászva. - Reggel két kislány kopogtatott be az ajtómon hogy vegyek belőle, én pedig jó fej akartam lenni. Vettem egy dobozzal. - vonta meg a vállát. - És a palacsinta? - érdeklődtem továbbra is komoly képet vágva de magamban kacagtam. - Azt én csináltam. - felelt ismét. - Kérsz? - csábítóan mosolygott rám. - Egy kicsit. - sétáltam hozzá és az ölébe ültem. - Nem szabad több édességet enned. - jegyezte meg pimasz vigyorral. - Talán nem vagyok elég vékony? - vontam fel a szemöldököm. - Csak vicceltem, nyugi. - lehelt gyengéd csókot az ajkaimra. - Szerencséd. - mosolyodtam el. - Nyisd ki a szád. - utasított én pedig engedelmeskedtem, majd megéreztem a számban a kellemesen édeskés palacsinta ízét. - Hm...- hunytam le a szemem. - Finom? - kíváncsian várta a véleményem. - Hm...a nagyié jobb. - jegyeztem meg. - Ezzel vitatkoznék. - fintorgott. - Csak tréfáltam. Nagyon finom. - karoltam át a nyakát. - És ne merészeld elítélni a nagyim palacsintáját. - korholtam játékosan. - Eszem ágában sem volt. - nevetett és megcsókolt. - Kérek még. - tátottam el a szám a palacsintára utalva, Damon pedig újabb falatot adott. - Ne mond el Agathanak amit a palacsintájáról mondtam. - kérte teljesen komoly képpel de ezen csak még jobban nevettem. - Nem árulom el neki. - csóváltam a fejem majd a tejszínhabért nyúltam és nyomtam egy keveset az ujjamra. - Hm...- nyalogattam le olyan lassan és érzékien ahogy csak tudtam. - Khm..Skyler. - Damon rekedtes hangja elárulta hogy bevált a tervem, amit az elcsábítására gondoltam ki. - Tessék? - vágtam ártatlan arcot. - Tedd azt le. - vette ki a kezemből a flakont. - De én még szeretnék tejszínhabot. - színpadiasan biggyesztettem le az ajkam. - Én valami mást szeretnék. - csókolt a nyakamba, a szemében pedig máris vágy izzott. - Nem is tudom. - pattantam ki az öléből és a konyha másik felébe futottam. - Vámpír vagyok, nem tudsz elmenekülni előlem. - termett előttem egy pillanat alatt. - Ez csalás, én csak egy egyszerű lány vagyok. - duzzogtam. - A leggyönyörűbb lány aki valaha élt ezen a földön. - hajolt le és ajkai máris az enyémet simogatták. Hihetetlennek tűnt hogy ez a csodálatos férfi már két hónapja az enyém...csakis az enyém.
***
- Itt meg mi történt? - egy ismerős hang szólalt meg mögülem aggodalmasan és amint megfordultam Damon-nal találtam szemben magam, előbb jött haza, csak holnapra vártam de most, itt van. Harag gyűlt a szememben és ahogy felálltam, gyűlöletet sugárzó tekintettel léptem elé. - Hogy mi történt? Van képed...- csuklott el a hangom. - Cara történt. - törölgettem a könnyeimet. - Hol voltál Damon? Hol voltál amikor szükségem volt rád? Megölte őt...- mutattam a holtest felé. - Megölte...miattad. Mindenről te tehetsz. - néztem rá meggyötört, fáradtsággal. - Skyler! Sajnálom! De segítenem kellett Mystic Fall's-ban és nem gondoltam hogy ez lesz. - csak beszélt és hallottam amit mond de nem tudtam felfogni, nem láttam a szemében megbánást. Mintha neki lenne igaza. - Tűnj el az életemből. - bukott ki belőlem hirtelen. - Gyűlöllek. - löktem meg gyenge mozdulattal. - Miattad történt. Ha nem jöttél volna a városba akkor Cara nem tette volna ezt. Megölte...megölte....- ismét zokogás tört rám. - Tudtad hogy Cara itt van...tudtad hogy bosszúra szomjazik....tudtad hogy veszélyt jelent mindenkire, de ennek ellenére is képes voltál engem itt hagyni. Aznap amikor elmentél majdnem megölt engem, ha nincs Emily akkor már nem lennék. De mindegy mert így az halt meg akit a legjobban szerettem a világon. - a gondolatok összevissza cikáztak a fejemben és még az is csoda volt hogy egyáltalán összefüggően tudtam beszélni vele. - Igazad van. Sajnálom. De...- lépett felém hogy átöleljen de én hátráltam tőle. - Menj el Damon. Azt akarom hogy elmenj. Én...nem tudok így veled lenni. Te egy...szörnyeteg vagy. Mindegy hogy már megváltoztál, mert nem számít. A múltad része Cara is és nézd meg mit teremtettél. Az ahogy bántál vele régen, ezt eredményezte. Az én szeretteim szenvedik meg a te bűneidet. Ki lesz a következő? A bátyám? A barátaim? - kérdezgettem kétségbeesetten, mert bizony már semmi nem lepne meg. - Ha ide jön egy régi ellenséged az majd mindig az én szeretteimen áll bosszút? - néztem a szemeibe. - Hiba volt beléd szeretnem. - mondtam komolyan. Ebben a pillanatban minden szót őszintén gondoltam. - Igazad van. Én nem vagyok elég jó neked. - megértő volt de a szemeiben ugyanaz a fájdalom csillogott mint amit én éreztem. Felvillant bennem egy pillanatra hogy talán mégis szeret engem, de aztán kizártam ezt a téves következtetést a fejemből. - Csak játszottál velem Damon. Pótléknak használtál aztán amikor Elena-nak szüksége volt rád te azonnal rohantál hozzá. - muszáj volt ezt is a szemérevetnem mert ez volt az igazság. - Bármit is gondolsz most rólam, nem minden úgy van ahogy te azt képzeled. Soha nem játszottam veled és soha nem voltál pótlék. Minden szavam igaz volt amit neked mondtam. Az is hogy szeretlek. - közelebb lépett hozzám én pedig mozdulatlanul álltam, annyira szerettem volna átölelni, továbbra is szeretni őt és úgy tenni mintha semmi nem történt volna, de nem lehet. Mi nem illünk össze és ezt ideje volt belátnom. - Menj el. - kértem ismét és láttam rajta hogy most elfogadja a döntésem és el fog menni innen. - Rendben. - bólintott és tovább nem is próbált magyarázkodni, megfordult és kisétált a házból. Egy nap alatt minden ami jó volt szétesett. Meghalt a nagymamám és véget vetettem egy olyan kapcsolatnak ami boldoggá tett.
***
- Damon! - sikítottam fel a nappaliban és az ablak felé meredtem. - Az emlékeim. - fogtam két kezem közé a fejem. Azt hittem hogy mindez csak álom volt, de nem, minden kicsi részlet az emlékeim egy egy darabja volt. Minden emlékem visszatért. Amikor Damon először mondta hogy szeret, amikor először sütött nekem palacsintát és amikor szakítottam vele mert Cara megölte a nagymamámat. - Mindenre emlékszek. - álltam fel hirtelen. - Klaus....Hope....Emily....Caroline és a többiek. - egymás után villantak be az emlékeim, olyan gyorsan hogy még a fejem is megfájdult. - Castiel......Olivia. - kavarogtak a gondolataim, forgott körülöttem a világ. De tudtam hogy össze kell szednem magam. Mély lélegzetet vettem és felrohantam Olivia szobájába. - Haza megyünk drágám. Haza. - öleltem magamhoz majd visszafektettem a kiságyába amíg gyorsan összeszedtem a legfontosabb holmikat és ruhákat. Alig másfél óra alatt indulásra készen álltam. Haza akartam menni, átölelni mindenkit akit szeretek, a családomat és a barátaimat. Tíz hónap teljes sötétségéből hirtelen kijutva csak ők jártak a fejemben. - Megismered a családodat picim. - ültettem be Oliviat a gyerekülésbe majd én is beszálltam a kocsiba. - Irány New Orleans. - mosolyodtam el halványan. Most nem foglalkoztam azzal hogy Castiel hol van és mit csinál, nekem a családomra volt szükségem.
Hali
VálaszTörlésNagyon jól oldottad meg Skyler emlékeinek visszatérését. Az hogy álmában visszatért a múlt egyes részleteibe megható volt. Tetszett mind a három visszaemlékezés, főleg a második. A harmadikra pedig tisztán emlékszek, amikor Cara megölte Skyler nagyiját. Jó volt Agathara is visszagondolni egy kicsit. Nagyon tetszett és várom már hogy Skyler hazaérjen. Kíváncsi vagyok hogyan fogadják őt és Oliviat, most hogy Castiel már meghalt. Siess a kövi részekkel. Ezer millió puszi :)
Szió :)
VálaszTörlésJó volt kicsit visszacseppenni azokba az időkbe amikor Skyler és Damon még együtt volt. Az pedig hogy először a Damonhoz fűződő emlékei tértek vissza, egyértelműen azt mutatja hogy Skyler még mindig szereti Damont. Remélem ha hazamegy, akkor ők ketten újra egymásra találnak és nem áll közéjük az hogy Olivia Castiel kislánya. Várom már... :D
Sziaaa
VálaszTörlésTetszett hogy ezt a részt több részletre osztottad, mindegyik részlet pedig egy-egy emlék volt. Újra átélhettem Skyler és Damon szerelmének egy korábbi szakaszát. És a végén amikor Skyler felriadt és egyszerre minden emléke visszatért, megkönnyebbülés volt számomra, hiszen így végre elindult haza NO-ba ahol már mindenki várja, szerintem. Remélem hogy Oliviat is jól fogadják majd. :)
Puszedli :D
VálaszTörlésBoldogabb nem is lehetnék most hogy Skyler újra emlékszik arra hogy ki ő valójában és megnyugtató hogy arra is emlékszik hogy Olivia az ő kislánya vagyis a Castiel mellett töltött időt sem felejtette el. Végre haza indult ahol a családja várja. Skyler az elmúlt tíz hónap borzalmai után remélem ott folytathatja a régi életét ahol anno Castiel félbeszakította. Várom a folytatást :D
Halihó :P
VálaszTörlésImádtam ahogy Skyler emlékei egymás után visszatértek és megható volt amit a kísérő zene csak mégjobban fokozott. Várom már nagyon hogy hazaérjen, kíváncsi vagyok hogyan alakul az élete ezek után és hogy hogyan reagál Castiel halálára. Izgatottan várom a többi részt :P
Hi :P
VálaszTörlésTetszett az egész rész és minden emlék. Az elsőben volt egy mondat Skylertől amin jó nevettem " Amikor ide költöztél a szomszédba, már első nap ágyba bújtam volna veled. " - nos, szerintem ezzel nincs egyedül. Ha az én szomszédomba költözne én már abban a percben ágyba bújnék vele....Lényeg a lényeg, hogy szuper volt az egész és imádtam :P
Szia
VálaszTörlésA három emlékfoszlány közül a harmadik szomorú volt, mégis tetszett az is, főleg mert hű maradtál ahhoz a részhez amikor ugye ez eredetileg megtörtént. Emlékszem erre a részre, az igazság az hogy minden részre pontosan emlékszek ami annak köszönhető hogy annyira jól írtad meg mindegyiket hogy képtelenség elfelejteni. Hiányozni fog ez a történet ha végetér, addig viszont várom a többi részt :)
Ciao!
VálaszTörlésElőször is a zene lenyűgözött, sokszor hallottam már, de képtelenség megunni. Másodszor pedig örülök hogy Skyler visszanyerte az emlékeit. Most hogy ezt a három emléket olvastam, tudom hogy miért szerettem meg a Dayler párost. És belehalok ha nem jönnek össze újra. Kérlek siess a következő részekkel. :)
Bonjour
VálaszTörlésSkyler és Damon egyértelműen egymásnak lettek teremtve, a múltjuk csodás volt, a jelenjük tele van nehézségekkel, de remélem hogy mindent megoldva a jövőjük is egy lesz. Bízom benne hogy Damon túl tud jutni azon hogy Olivia, Castiel lánya és esetleg sajátjaként nevelhetné. Ha igazán szereti Skyler, márpedig szerintem nagyon szereti akkor ezen is túl tudnak jutni. Reménykedve várom a folytatást ja és természetesen nagyon tetszett ez a rész is :P
Szióka...
VálaszTörlésJaj nekem. Nem tudok ellenállni a romantikus részeknek. Skyler és Damon kapcsolata bonyodalmas mégis gyönyörű szép. Annyira jó lenne ha összejönnének megint. Skyler emlékeiből jó volt párat újra élni. A legjobban a második emléke tetszett na meg persze az első. A szakításukról szóló részlet már akkor is szomorú volt, és most újra átélni szintén szomorú volt. Viszont ennek ellenére is tetszett, szeretem a megható részeket is. Várom a többit :)